Általános iskolai tanulmányaimat Vácott, a Hámán Kató Általános Iskola zenei tagozatán végeztem, majd 1990-1994 között a váci Madách Imre Gimnázium humán tagozatának tanulója voltam. 1994-ben felvételt nyertem az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, történelem szakra, majd 1996-ban elkezdtem pedagógia szakos tanulmányaimat. Mindkét szakon 2001-ben végeztem. 2001-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karának Neveléstudományi Doktori Iskoláján nappali tagozatos ösztöndíjas hallgatóként folytattam tanulmányaimat. 2008 márciusában summa cum laude eredménnyel megvédtem doktori disszertációmat, melynek címe: Fiatalkorú bűnelkövetők gyermekkora és a javítóintézetben töltött éveik pedagógiai vizsgálata. Konzulensem Szabolcs Éva volt, aki a mai napig is meghatározó személy életemben. Abban a hihetetlen szerencsés helyzetben voltam, hogy a neveléstudomány legkiválóbb személyeitől tanulhattam, aztán pedig kollégaként segítették életemet.
2021-ben pedig megszereztem habilitációmat az ELTE PPK Neveléstudományi Doktori Iskolájában. Habilitációs dolgozatomban a rendészet és a neveléstudomány kapcsolódási pontjaival foglalkoztam.
A doktori képzés mellett a gyermekvédelemhez kapcsolódóan több képzésen, továbbképzésen vettem részt, ahol mediátori, szupervíziós és családterápiás alapismereteket szereztem. 2008-ban a „Start Program—Állami gondoskodás alatt élő fiatalok munkavállalási esélyeinek javítása” képzésen belül gyermekvédelmi hálózati mentor végzettséget szereztem, melynek keretein belül tréneri ismeretekre tettem szert. 2014-ben TA-tréneri végzettséget szereztem a BM szervezésében lévő képzésen, illetve 2016-ban vezetői készségfejlesztő tréninget végeztem el a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság szervezésében. 2019 tavaszától kezdve Business Coach képzésen vettem részt, 2020-tól teamcoach és coach képzésre jártam, illetve a BM szervezésében rendészeti tréner végzettséget szereztem.
Tanulmányok, iskolai végzettségek, munkahelyek
1990-1994 között itt végeztem el középiskolai tanulmányaimat.
Nagyon szerettem egyetemista lenni: történelem szakosként egy remek társaságba kerültem, mai napig tartó barátságok alakultak ki. Szakmailag meghatározó volt történelem szakon Várkonyi Gábor, majd pedagógia szakon megtaláltam azt a hivatást, amelyben önmagam lehetek.
AI Website Generator
Kövess engem!
© 2024 Copyright Dr. Hegedűs Judit - Minden jogot fenntartva.
Az oldal a Mobirise segítségével készült.